Vasárnapi vásárnap

2018. szeptember 23-án, a Szent Mihály napi vásáron mi is kint lehettünk saját standdal. Az Önkormányzat és a Faluház jóvoltából saját zászlót is kaptunk, melyet helybéli anyuka-társunk, Büki Orsi  tervező-grafikus …

KÖZÖSSÉGÜNK a VASÁRNAPI VÁSÁRNAPON

Szeptember 23-án ismét Vasárnapi Vásárnap lesz Tahitótfaluban. Megtaláltok minket is az Önkormányzat standjánál, ahol baba-barát gyurmával és színezőkkel várunk Titeket szeretettel, illetve árulunk majd hagyományos és hangos mesekönyveket is. Amennyiben …

ECSEDY ALADÁR TÉR

Az Ecsedy Aladár téri napvitorlák felszerelésének kezdő munkálatai közben közvetlenül a játszótér alatt két nagy üreget fedeztek fel. A területet azonnal feltárták az Önkormányzat munkatársai, majd ez előírásoknak megfelelően a …

Felkerültek a Napvitorlák az Almásy játszótérre

Augusztus utolsó hetében felkerültek a napvitorlák az Almásy játszótérre. A kivitelezéshez szükséges forrásokat javarészt adományokból gyűjtöttük össze. A jelentős mértékű lakossági támogatásokon kívül nagy összegű adományokat, Tahitótfalu Önkormányzata, a CSERKER …

TERVEINK: ÚJ JÁTSZÓTÉR ÉS FELÚJÍTÁSOK

Mint arról már korábban írtam, kihelyeztük az Önkormányzat által vásárolt adománygyűjtő dobozainkat a település 9 kereskedelmi egységébe és az EEDE bankszámla számára is várjuk a támogatásokat. No de mire is …

HONLAPUNK ELINDULT

Végre közzé tehetem a honlapunkat, amin már jó ideje dolgoztam. Először egy webnode-os honlapot szerkesztettem meg, de végig arra gondoltam, hogy milyen jó lenne egy sajt domain. Zoltán Fábián-nak hála, …

KIHELYEZTÜK ADOMÁNYGYŰJTŐ DOBOZAINKAT

  Az Önkormányzat segítéségével megvásárolt adománygyűjtő dobozainkat a mai napon kihelyeztük. Ide várjuk a kisebb és nagyobb adományokat is. Minden kis összegű – 5-10 ft-os –  adománynak is örülünk, hiszen …

EGYEZTETÉS POLGÁRMESTER ÚRRAL

2017. 11.11-én Polgármester Úrral Egyeztettem néhány, javarészt a játszótereinkkel kapcsolatos kérdésben, illetve pár kis-és nagyobb gyermekes családot érintő kérdésben. Megbeszélésünk során az alábbi témaköröket érintettük:   1. Ecsedy Aladár téri …