Mint arról már korábban írtam, kihelyeztük az Önkormányzat által vásárolt adománygyűjtő dobozainkat a település 9 kereskedelmi egységébe és az EEDE bankszámla számára is várjuk a támogatásokat. No de mire is gyűjtünk pontosan? Szívünk szerint azt mondanánk, hogy minden játszóteret újítsunk fel és létesítsünk újakat, de reálisan tervezve két fő célt tűztünk ki magunk elé: egy új játszótér létesítése, valamint a meglévők folyamatos javítása, felújítása.
Elsődleges célunk az, hogy Tótfalu településrészen létesüljön egy szép, izgalmas, esztétikus és biztonságos játszótér, melyet a Gát utcai játszótér helyére, vagy a focipálya melletti Pihenőpark területére képzeltünk el. Azért Tótfalun, mert Tahiban az Almásy utcában és Tormaréten is vannak jól használható és biztonságos játszóterek, míg Tótfalun szinte az összes játszótéri eszköz balesetveszélyes, használhatatlan vagy egyáltalán nem megfelelő a legkisebbek számára. Elképzelésünk szerint olyan fejlesztő játszóeszközökre volna szükség, melyet a 1-10 éves korosztály használhat, tekintettel arra, hogy – különösen a tavaszi, nyári időszakban – ovis és iskolás csoportok is gyakran látogatják a játszótereket. A Gát utcai tér elhelyezkedése azért ideális, mert közel a Duna-part, a gát miatt szél- és porvédett, a gáton vagy a hátsó utcákon pedig biztonságosan megközelíthető. A Pihenőpark nagy előnye, hogy a terület tágas, számos lehetőséget nyújt a fejlesztésre, azonban bekerítés és bekamerázás nélkül a gyakori rongálások miatt jelenleg nem látjuk értelmét a nagyobb szabású felújításnak vagy újragondolásnak.
Célunk továbbá a meglévő játszóterek fejlesztése. Amire mindenképpen szükség van, az az árnyékolás biztosítása az Almásy játszótéren, a kapuk és lépcsők cseréje a Tormaréten, a Boros Izabella utcai rozsdás játékok lefestése, illetve a Pihenőpark fa eszközeinek csiszolása, újrafestése.
Ezek tehát rövid távú céljaink, melyeket a Polgármester Úrral, szülőkkel és nevelőkkel való beszélgetések, egyeztetések alapján fogalmaztunk meg. Természetesen bármilyen ötletet, javaslatot, felvetést szívesen fogadunk, melyeket akár hozzászólásban, itt a lap alján, vagy valamelyik elérhetőségünkön várunk.